az ima, mint határ (ti. jó és rossz) vagy Ima mint fizetség

Amikor az imádkozásról irok vagy olvasok van egy olyan érzésem mintha a feltálalt ételt cserélném fel az étlappal, az ételrecepttel esetleg az étkező asztalra helyezett virtágcsokorral, gyertyalánggal, evőeszközökkel, levesestállal, fűszertartóval. Lehet onnan adódik ez a szokatlan érzés, mert mind az étel, mint pedig az imádkozás táplálék: egyik a test mig a másik a lélek “étele”. Nos e felismerés azt is sugallja, hogy vannak olyan ételek amelyek jobban izlenek mint mások, amelyeknek izét zamatát finomabbnak érzünk, s igy szivesebben fogyasztjuk. Vannak - egészséges ételek és vannak ételek, amelyek túlzott fogyasztása káros az egészségre. Vannak - nyers, sült, pörkölt, főzött, rántott és kitudja még hányféle ételek. Az ételek “nyersanyaga” széles. Általában azokat az ételeket kedveljük melyek könnyen emészthetőek és amelyek a szervezetünk számára hasznos anyagokat tartalmaznak. Vajon a fenti megállapitások a testi táplálékra vonatkoznak csupán ? Amennyiben az imádság a lélek tápláléka úgy ezt mennyiben kell előre “elkésziteni”, mennyiben lehet finomabb vagy egészségesebb imádságokat megkülönböztetni ? Van e “ehetetlen” imádság, van-e olyan amitől “gyomorrontást” kapnánk , vagy amit eleve nem fogad be a szervezetünk ? Beszélhetünk-e jó és rossz, fogyasztható vagy “egészségre káros” imádságról ? Van-e határa az imádságnak ahol jó és rossz minősitő jelzőkkel “kinálható-e” a lelki étlapon ? Van-e olyan hogy “lelki étlap”, és ha igen akkor minden recept szerint elkészitett tápláléknak eltérő ára van? Megrendelhető és megfizethető talán az imádság ? Vagy inkább az imádság lehet egyfajta “fizető eszköz a gondviselés szolgáltatásaiért” ? Nos röviden irva az imádság határairól, vagy az ima “fiszkális értékéről”inkább kérdésekben kondulnak meg. Az imádság viszont szerintem semmiképp sem étlapon felsorokoztatott menü, nem recept, nem lelki monetáris eszköz, nem levesestál vagy nem fűszertartó. Az imádság maga a lelki táplálék és nem az amit erről megállapitunk, vagy erről mondunk irunk, okoskodunk. Amikor felkel a hajnali napfény nem az esti szürkületi csendért mondunk hálát ha esetleg az “étlapon” elfogyott volna az összes kinálat és cask ez maradt volna meg a menüből még a “konyhán.” Olyan hogy rossz imádság szerintem nincs, mert az imádság már önmagában jó – az egy másik kérdés hogy amit imádságnak nevezünk az sokszor nem az és helyettesitjük esetleg valami olyannal ami nem nevezhető jónak – akkor ki kell mondanunk, hogy az már nem imádság. Korrog-e a lelked pajtárs ? A lélek böjtje a csend, a szép, a zene , a vers, az ének , az Ige . Korrgó lelked vigyázz ne “fekélyesedjen el”, vigyázz ne fald fel az étlapot, ne rágd a hangvillát, ne igyál mosdatlan szájjal a szépből, ne szürcsöld a hangjegyeket – ne majszold a ritmust, és főleg ne engedd hogy kifolyon a szád szélén a Szó. Az imádság lelked fénye – léted anyanyelve – nem az amit mondassz vagy amit olvasol róla, hanem az amit csak te tudsz, ami cask a tied, ami a hited szerinti jó világosság és amit másokkal is megoszthatsz boldogan, hogy neked is több legyen az áldásból, a táplálékból. Imádkozzunk együtt gyülekezeti közösségben - imádkozzunk fényre szomjazón.